A VA-piac egyik legérzékenyebb témája az árazás. Elég egy csoportban feltenni a kérdést, mennyi legyen egy kezdő VA óradíja, és szinte biztos, hogy néhány percen belül egymástól teljesen eltérő számok jelennek meg. Ez önmagában természetes. Más tudással, tapasztalattal, költségszerkezettel és szolgáltatással dolgozunk. Ami viszont szerintem már nem egészséges, az az a szemlélet, hogy kezdőként az ügyfélszerzés legjobb eszköze az, ha egyszerűen mindenkinél olcsóbbak leszünk.
„Kezdő vagyok, ezért olcsón vállalom.” Értem, mi van mögötte. Ügyfél kell, referencia kell, tapasztalat kell, és valahol valóban el kell kezdeni. Csakhogy a kezdő státusz nem jelenti automatikusan azt, hogy a munkánknak alig van értéke. Főleg nem azt, hogy olyan árat kell meghatároznunk, amelyből vállalkozást hosszú távon működtetni sem lehet.
Az árversenynek van egy nagyon egyszerű problémája: mindig lesz valaki, aki nálad is olcsóbban dolgozik. Ha az egyetlen érv melletted az, hogy te 4000 forintért megcsinálod azt, amit más 6000-ért, holnap megjelenhet valaki, aki 3000-ért vállalja. Aztán valaki 2500-ért. Innentől nem azon versenyzünk, ki nyújt jobb szolgáltatást, hanem azon, ki hajlandó egyre kevesebbre értékelni a saját munkáját.
Ennek ráadásul nemcsak az adott VA-ra van hatása. A piac tanul. A cégvezetők is figyelik az árakat, ajánlatokat kérnek, összehasonlítanak. Ha azt látják, hogy egy komplex feladatot valaki néhány ezer forintos óradíjért is elvállal, teljesen érthető módon felmerül bennük a kérdés, hogy egy másik szakember miért kér ennek a kétszeresét vagy háromszorosát. Ilyenkor a magasabb díjjal dolgozó VA-nak már nemcsak a saját szolgáltatását kell bemutatnia, hanem azt is meg kell magyaráznia, miért kerül egyáltalán pénzbe a professzionális munka.
Pedig a vállalkozói óradíj nem fizetés. Ezt különösen fontos lenne megérteni. Egy alkalmazott órabérét és egy vállalkozó számlázott óradíját nem lehet egy az egyben összehasonlítani. A vállalkozói bevételből kell finanszírozni az adókat, szoftvereket, eszközöket, könyvelést, képzéseket, ügyfélszerzést, adminisztrációt, szabadságot, betegséget és azt az időt is, amelyet nem tudunk közvetlenül ügyfélnek számlázni. Emellett vállalkozóként mi viseljük annak kockázatát is, ha egyik hónapban kevesebb a megbízás.
Ha valaki ezt nem számolja bele az árazásába, könnyen előfordulhat, hogy tele lesz ügyfelekkel, rengeteget dolgozik, mégsem épít fenntartható vállalkozást. Néhány hónap után elfárad, emelni szeretne, az ügyfelei viszont már a korábbi alacsony árhoz szoktak. Vagy egyszerűen arra jut, hogy „VA-ként nem lehet rendesen keresni”. Pedig sok esetben nem a szakma nem működött, hanem az üzleti modell.
Az ingyenmunka hasonló problémát okoz. A „dolgozom ingyen, csak legyen referenciám” elsőre logikusnak tűnhet, de a referencia megszerzésének rengeteg más módja is van. Lehet saját projektet építeni, portfólióanyagot készíteni, próbamunkát létrehozni vagy egy pontosan körülhatárolt pilotprojektet kedvezményes feltételekkel elvállalni. Nem gondolom, hogy soha, semmilyen helyzetben nem lehet valamit térítésmentesen csinálni. Azt viszont igen, hogy az ingyenmunka nem lehet hosszú távú ügyfélszerzési stratégia.
A jó árazás természetesen nem azt jelenti, hogy holnaptól minden kezdőnek prémium díjakat kell kérnie. A tapasztalat, specializáció, felelősségi szint és az általunk teremtett üzleti érték természetesen hatással lehet az árra. De nagy különbség van a reális kezdő ár és az önmagunk alá árazása között.
Szerintem sokkal egészségesebb kérdés az, hogy miért éri meg minket választani. Mennyire vagyunk önállóak? Milyen problémát tudunk megoldani? Milyen tudásunk van? Mennyire megbízhatóan dolgozunk? Mennyi időt, hibát vagy szervezési terhet veszünk le az ügyfél válláról? Ha ezekre nincs válaszunk, akkor könnyű az árat használni egyetlen versenyelőnyként. Ha viszont van, már egészen másról szól az értékesítés.
Az egész VA-közösség érdeke, hogy ne az olcsóság legyen a szakma egyik legfontosabb ismertetőjegye. Ha valódi üzleti partnerként szeretnénk pozicionálni magunkat, akkor a szolgáltatásainkat is vállalkozóként kell áraznunk. Nem mesterségesen felverni az árakat, hanem megtanulni kiszámolni, mennyibe kerül fenntarthatóan és megfelelő minőségben szolgáltatni. Mert az árversenynek hosszú távon ritkán van valódi győztese. A végén a VA keveset keres, a jó szakember nehezebben érvényesíti a tudása értékét, a cégvezető pedig egyre kevésbé érti, mennyit ér valójában egy professzionális szolgáltatás.